Oldal kiválasztása

A csapból is az folyik januárban, hogy kezdj elmozogni, eddz, jógázz, add le a plusz kilóidat. Ellenben szinte sehol nem mondják el, hogy nagyobb súlytöbblettel hogyan is kezdd el a mozgást. Oda kell figyelned néhány dolgora az egészséged védelme és a várt eredmény érdekében. 

Azt szedtem össze nagon röviden neked a következő listában, hogy hogyan is jógázz ebben az esetben és MIÉRT A JÓGÁT VÁLASZD.

– Főként statikus, vagy lassú diamika javasolt: Ha van rajtad némi túlsúly, akkor inkább statikus, vagy lassú, kímélő dinamikus gyakorlás a javasolt.

Főként nagyobb túlsúly esetén az izületek védelme és a vérnyomás kontrollja is kiemelt, de egyébként sem reális az, hogy az egyik pozícióból a másikba dinamikusan helyezkedj át.

Normál hőmérsékletű termet válasszm kerüld a forró órákat: Ne fűtött teremben történjen a gyakorlásod. Az általános zsírégetéshez nem melegre van szükség, hanem arra, hogy a pulzust tartósan 120 fölött tartsuk fizikai terhelés alatt, legalább 20 percig, ez után indulnak el azok a folyamatok, melyek a testsúly vesztést, kvázi magát a fogyást, vagy zsírégetést eredményezik. Plusz a súlytöbblet terheli a szívet, és lehetségesek ilyen mellékhatások, mint a magas vérnyomás, stb… nem célszerű plusz terhelést adni a magas hőmérséklettel.

 – Figyelem, összpontosítás: A jóga pont azért érdekes, mert a légzés tudatosságban végzett figyelem összpontosítás javítja a kapilláris keringést azokon a területeken ahová a figyelem irányul, s mivel az erek kitágulnak, javul a vérellátás. Ha az egész testben javul a vérellátás, az támogatja szervezet zsírbontó folyamatait és beindul a fogyás.

– Tüneti kezelés helyett az okok kezelése, holisztikus hatás: A plusz kilók legyőzésében nem a zsírégetés, ami igazán fontos eleinte, hanem  az okok rendezése, kialakult állapotok orvoslása, enyhítése… mint pl.: a hormonháztartás rendezése, anyagcsere folyamatok serkentése, lelki okok tudatosítása és oldása, önértékelés helyreállítása. Az ok megszüntetése rendezni fogja a következtében kialakult tüneteket is.

Természetesen az étkezés nagyon fontos, nem csak a ducik, mindenki esetében az egészség alappillére. De nem csak a bevitt ételek minősége, tápértéke a fontos, hanem az is, hogy milyen lelkiállapot kötődik az étkezéshez, mennyire torzult el a hozzá fűződő viszony. Gyakran egyfajta örömforrást, vagy kényszercselekvést jelent, amire nem elég azt mondani, hogy “hát ne egyél annyit”, meg kell érteni, hogy mi az, ami nem tud ellenállni és miért, és meg kell tanulni használni a jóga eszközeit arra, hogy az elme fegyelmezhetővé váljon, ahogy mondani szokták szolgaként és nem zsarnokként nyilvánuljon meg. És ezért nagyszerű a jóga, mert az ászana csak a jéghegy csúcsa.

 

Tehát azt gondolom, hogy túlsúly  esetében az alábbiak szükségesek:

– meghatározni és kivizsgálni az okot

– az ászanák precíz módosítása, amely megelőzi a sérüléseket és fokozatosságot biztosít, nem veszélyezteti még jobban az egészséget, valamint nem kezdeti kudarcokat, hanem sikerélményt ad

– relaxáció és meditáció, mely segít feltárni, kezelni a lelki okokat, folyamatokat

– táplálkozási szokások megváltoztatása és ennek a folyamatnak a segítése

– olyan közeg, vagy csoport, ahol a kellemetlen összehasonlítással, vagy kényelmetlenség érzéssel nem kell külön megküzdeni, hanem a résztvevők megoszthatják érzéseiket, tapasztalataikat.

 

A szerzőről

jóga, LindaYoga

Namaste, üdvözöllek!

Linda vagyok, a LindaYoga alapítója, ami azért született meg, hogy bárkinek bárhol, kezdőknek-haladóknak, földrajzi korlát nélkül segítsen a jóga világában eligazodni és fejlődni.

Válassz kínálatunkból és legyél közösségünk részese!

 

 

Hírlevél