Oldal kiválasztása

Jógi másodállásban ?! Vagyis mit jelent ma jóginak lenni, kit nevezhetünk annak?

 

Úgy érzed, ellentmondásos a fenti mondat? Lehet, hogy igazad van, és az is lehet, hogy mégsem. Nézzük csak, hogy miként fonódik össze a két fogalom.

Mit jelent ma jóginak lenni, itt Magyarországon, vagy nyugaton?

Egyben biztosak lehetünk: mást, mint Indiában, és mégis ugyanazt. A jógi több, mint egy jógázó vagy oktató, és egyből egy indai fehérruhás idős bácsi képe ugrik fel, aki hihetetlen pózokba csavarja magát, húsmentesen táplálkozik, hosszú haja van, és meditál. Nekem legalábbis egyből ez a sztereotipizált kép úszik be.

De nekünk itt, itthon kell megtalálnunk magunkban a jógit, a saját társadalmunkban és életünkben a „jógiságot”. Nem biztos, hogy nehezebb, inkább csak más.

És itt jön a képbe a másodállás jelentősége. Okkal születsz oda, ahova, arra a kontinensre, abba az országba, abba a családba. Hozott anyagból kell kihoznod a legtöbbet, és az alap nem feltétlenül kedvez a szellemi fejlődésednek. Vagy mégis, épp ettől nagyobb a kihívás. Hiszen nehezebb itt megtalálnunk a központunkat, a harmóniát, a felgyorsult, elvárásokkal teli, zavarodott világban meglelni a helyünket. Nem tehetjük meg (bár, tudjuk, a szabad akarat csodákra képes), hogy csak a jógának éljünk, csak a fejlődésünkkel és mások segítésével foglalkozzunk. De mindig szentelhetünk időt a választott feladataink mellett mindennek.

Számos kérdés jelenhet meg elménkben hirtelen:

És ki az „igazi” jógi? Lehet valaki az, ha nem teljes gőzzel teszi a dolgát? Lehet jóga az az oktató, aki csak testmozgásként tanítja a vendégeket jógára?

Vagy az a gyakorló, aki a jóga rendszere szerint éli mindennapjait, de spirituális egója elrejti a lényeget? Vagy, aki csak heti egyszer eljár egy dinamikus órára?

Esetleg, az akinek nincs is mestere? Ki mondja meg ki az?

Azt hiszem nincs olyan ember a Földön, aki megmondhatná, vagy minősíthetné ezt. Mindenkiben megvan ez az alap, és képesség, hogy jógi legyen.  Nehéz lenne ezt manapság nem „másodállásban” végezni, mert őrült világban élünk.  Magamról tudom.A jóga az egyik szerelem nekem, és mégis… nem érzem, hogy kit tudná tölteni az egész életem.

Nem érzem a jógafilozófia egészét magaménak, nem vagyok vega, nem szánok minden nap órákat az ászanák gyakorlására, nem vagyok otthon a mudrákban, és ajjaj,  nem megy a lótuszülésben való meditáció sem. Látom a lesújtó pillantásokat, és még tetézem tovább azzal, hogy dinamikus jógát tartok, mert imádom az áramlást, olyat, amely egy irányzathoz sem köthető. Nevezzük mixnek. Az egyes tradíciók megingathatatlan követői szemében biztos nem vagyok jógi. De vizsgáljuk picit más szemüvegen át ezt a kérdést.

Inkább heti 2-3-4-5 jógagyakorlás alkalmával vagyok jelen, de akkor amennyire képes vagyok, teljesen. Néha a kevesebb több, és nem attól függ a gyakorlásunk minősége, mennyire precízen és tökéletesen kivitelezzük az ászanákat, hanem, hogy jelen vagyunk-e, lazák vagyunk-e, meg tudjuk-e valósítani a  hármas egységet, a tudat-test és lélek harmóniáját. Mert ez a legfontosabb.

A rohanó világban oázisként funkcionál a jógamatrac. Burok, melyben csak magad lehetsz, amelyben csak te számítasz, a kinti világ nem ér el hozzád. Ezt a biztonságot, bizalmas és légkört kell megteremteni.

Fontos, hogy nagyon lényeges a fejlődés, a határok feszegetése, az önbizalom, meghaladás, a sikerélmény, de néha többet ér, ha egy adott helyzetben az egyszerűbb megoldást választjuk, és elengedjük az elvárásainkat. Csak beleengedjük magunkat a testhelyzetekbe, szituációkba, megengedjük magunknak, hogy azok legyünk akik, és kicsit háttérbe tesszük az egónkat.

A jógi életmód szükséges-e mindehhez? Nem feltétlenül, de a véleményem szubjektív.

Ha valaki valódi jógi akar lenni, megteheti, mindenkiben ott szunnyad, de az napi 24 órás munka, és nincs szabadság, azt valóban nem lehet mellékállásban gyakorolni. Akkor te aszerint éled minden perced. Választhatod ezt, ha nem érzed tehernek, és szívből jön. De azért ne tedd, mert elvásárnak érzed, vagy az eszeddel választod ezt az utat. Mert hidd el, visszaüt előbb-utóbb. ha teljes szívvel teszed, tedd, támogatni fognak benne ez biztos.

De ki mondhatná meg neked, vagy bárkinek, hogy mitől is vagy jógi? Ugye, hogy senki? Magadnak kell érezned.

Attól vagy az, ha annak érzed magad és teszel magadért, másokért.

Láthatjuk, hogy a jógi fogalma kissé túlmisztifikált. És ha magadban megtalálod az erőt, kitartást, célt és békét mindehhez, akkor az már csak hab a tortán, ha másoknak is segíteni próbálsz ebben.

A szerzőről

jóga, LindaYoga

Namaste, üdvözöllek!

Linda vagyok, a LindaYoga alapítója, ami azért született meg, hogy bárkinek bárhol, kezdőknek-haladóknak, földrajzi korlát nélkül segítsen a jóga világában eligazodni és fejlődni.

Válassz kínálatunkból és legyél közösségünk részese!

 

 

Hírlevél