Oldal kiválasztása

Hogyan tudjuk jól megélhetővé tenni a bizonytalan helyzeteket? 

Ezek szinte művészet, de vannak módszerek amikkel segíthtünk magunknak ebben.

Azt hiszem az utóbbi években mindenki tapasztalta azt, amit a buddhizmusban is régóta megfogalmaztak: semmi sem állandó. Minden, amit észlelünk ( és az is amit nem)  minden pillanatban változik. Egyetlen állandóság van, és ez a változás.

És ez a tudatunk (egónk) számára nagyon fájó, nehezen kezelhető dolog. Szeretnénk, ha minden állandó és kiszámítható lenne, de ez lehetetlen, minden folyton más, mint 1 másodperccel azelőtt, és ehhez kell alkalmazkodnunk. Ha akarunk, ha nem.

Nincs választásunk ebben, viszont a megélésében, abban, h miként állunk hozzá, és miként kezeljük, abban nagyon nagy választásunk és rengeteg lehetőségünk van, minden egyes percben.

Ha valamilyen helyzet nyomaszt minket, ködös, kétséges, akkor nyugodtan alkalmazzuk az alábbi technikákat a helyzet megismerésére, felmérésére és a hozzá való viszonyunk javítására.

 

  1. Meghatározni, megismerni, tudatosítani azt, hogy mi is jelenlegi helyzet pontosan.

Megfigyelni a most-ot, ha lehet, kívülről nézve. Szemlélni érzéseinket, gondolatainkat, érzeteinket,

Persze ezt sokszor nem látjuk tisztán, mert tapasztalataink, berögződéseink, érzéseink, vágyaink befolyásolnak. Ezért a tisztánlátáshoz, hogy valójában azt lássuk, ami van, segítségül hívhatjuk a meditációt.

Megnézzük, hogy adott szituációban, vannak-e lehetőségeink, tervezhetünk-e, van-e szabad terünk, szabadnak érezhetjük-e magunkat, mennyire szűkek, korlátozottak kapcsolataink magunkkal és másokkal, mennyire kommunikálunk megfelelően másokkal és magunkkal, milyen érzelmeink vannak, milyen lassúnak, vagy gyorsnak érezzük a változásokat és megoldásukat, és, hogy pozitív, fejlődés irányába haladunk-e.

  1. Az adott helyzettel mit tudunk kezdeni?!

Tudjuk például ignorálni, de nem célravezető, pont az előbb említett feszültséggenerál hatása miatt. Nem mellesleg nem jutunk előre sem, topogunk a bizonytalan, kellemetlen helyzetben, és egyre nagyobb problémakupaccal nézünk a későbbiekben szembe.

Ellen is tudunk állni, de a harccal  már nem tudunk változtatni azon ami már van. Csak negatív energiákat gerjeszt bennünk és körülöttünk is. Amit tolunk, ami ellen megyünk, az ugyanolyan erővel hat vissza ránk.

És a valódi megoldás: el is tudjuk fogadni a helyzetet. Nem azt jelenti, hogy ne tegyünk semmit, mert nem tudunk változtatni és engedjük el a gyeplőt. Lesz, ami lesz. Hanem azt, hogy tudatosítsuk a helyzetet úgy, ahogy van, és ne harcoljunk ellene, hanem próbáljunk együttműködni vele, annak érdekében, hogy kellemesebben érezzük magunkat és fejlődjünk közben.

Leginkább a rugalmasság fejlesztése a cél minden téren, hogy kellemesen tudjunk együttműködni a helyzettel. Ezt a test oldaláról tudjuk legkönnyebben megközelíteni, és segíteni. A test-tudat-lélek összefügg, és közös egységet alkot, de nehéz egyből a tudattal kezdeni a folyamatot, vagy az érzelmeket ellazítani.

A testen keresztül nagyon jól tudunk hatni a másik két elemre.

Ennek eszközei: mozgás, nyújtás, jóga.

Nagyon fontos az elfogadás után az adott helyzetben való ellazulás, pont mint egy ászanában.

Ennek eszközei pedig:

  • meditációs gyakorlatok, pl.: testérzetek figyelése, jelenlét meditáció, egyhegyűség meditáció
  • légzéssel kapcsolatos gyakorlatok pl.: légzés számolása, légzés folytonosságának figyelése, be-ki légzés (be-minden ami jó, ki-minden ami nem kell)
  • testgyakorlatok: ászana, tai chi chikung

 

A fenti gyakorlatok nem fogják egyből megoldani a  problémánkat, de nagyon sokat segíthetnek abban, hogy a tisztánlátás, rugalmasság, együttműködés a bizonytalan helyzetekkel képességei kialakuljanak bennünk és ennek a folyamatos fejlődésnek hála, egy nyugodtabb, kényelmesebb, kellemesebb életet élhessünk. Ennek az ára a gyakorlás, és ezáltal a tudatos jelenlét kifejlesztése.

A szerzőről

jóga, LindaYoga

Namaste, üdvözöllek!

Linda vagyok, a LindaYoga alapítója, ami azért született meg, hogy bárkinek bárhol, kezdőknek-haladóknak, földrajzi korlát nélkül segítsen a jóga világában eligazodni és fejlődni.

Válassz kínálatunkból és legyél közösségünk részese!

 

 

Hírlevél